2013. február 23., szombat

Nyírő József - A zöld csillag

Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007
214 oldal · ISBN: 9789736651717

Már jó ideje befejeztem ezt a könyvet, de valahogy nem tudtam nekifogni ennek a bejegyzésnek. 

Fülszöveg: A zöld csillag című regény az emigrációban született. A kérdésfelvetése tulajdonképpen ugyanaz, mint az Íme, az emberek!-ben: egy lassan feledésbe merülő kor, illetve sokak számára ismeretlen világ felidézése – a menekülttáborok élete, lakóinak küzdelme a nyomorúságos léttel, a kiúttalanságban a remény keresése mindenáron. A remélni és boldogságért tenni, küzdeni kell írói üzenet optimizmust sugall, még akkor is, ha ez „csak” egy szerelmi boldogsággal végződő történet kapcsán történik, s még akkor is, ha ennek a beteljesülésnek a legfőbb közbenjárója egy parafenomén, a „látó” ember.

Ez az első  Nyírő József könyv, amit elolvasok és egy darabig az utolsó is. Nagyon haragudtam az íróra olvasás közben. A humora egyáltalán nem fogott meg, sőt zavart. A másik dolog, amiért mérges voltam, az a szöveg rendezése volt. Voltak olyan részek, amiket kétszer is el kellett olvasnom, hogy megértsem ki is mondta azt. 

A történet elég gyenge,  de ennek ellenére kicsit jobban kidolgozva, kibővítve és a túlzásokat kihagyva, szerintem lehetett volna belőle egy jó könyvet írni.

Értékelésem: 5/3

2013. február 14., csütörtök

Zarah Ghahramani - Vallomás korbácsütésre

Kelly Kiadó, 267 oldal

Bevallom őszintén, az első kb. 30 oldalnál abba akartam hagyni a könyv olvasását. Letettem és azt mondtam én ezt nem olvasom el, mert borzalmas. Ha nem szerepelt volna két kihíváson a könyv bizony abba is hagytam volna. Már fel is tettem az eladó könyvek közé, de amikor megláttam, hogy kihíváson szerepel, azonnal levettem és tovább olvastam. Nagyon jól tettem, mert kár lett volna abbahagyni. Nagyon megszerettem Zaraht, kedvenc lesz a könyv, annak ellenére, hogy borzalmas eseményeket tár az olvasó elé.

Egy 20 éves, műfordító szakos teheráni lány, Zarah Ghahramani megrázó történetéről olvashatunk ebben a könyvben.

A cselekmény két szálon fut: az egyiken Zarah elmeséli a börtönben töltött ideje alatt történteket, a kínzásokat és a megaláztatásokat is beleértve, a másik szálon pedig részletesen bemutatja az iráni életet, az iráni politikát a rendszerváltás előtt és után, az iráni nők életét, kötelezettségeit, lehetőségeiket és ugyanakkor megismerhetjük saját nézeteit, vágyait is. 


Zara Ghahramani 1981-ben született, és egy olyan világban nött fel, ahol:  "Az állam elvárta, hogy úgy értsem a dolgokat, ahogyan államilag elő vannak írva, miközben a családom, különösen az apám, arra ösztönzött, hogy máshogyan lássam a világot. Ráadásul ennek a kettős megértésnek a tetejébe még azt is elvárták, hogy az egyik fajta világlátást tartsam meg magamnak, és csak otthon, családi körben beszéljek róla, miközben s külvilág felé a másik értelmezést kellett hirdetnem, mintegy az állam iránti hűségemet bizonyítván. Olyan volt, mintha két nyelvet kellett volna megtanulnom, és még azt is fejben kellett tartanom, mikor használjam egyiket, és mikor a másikat."

Talán azért tudtam annyira ráhangolódni erre a történetre és megérteni Zaraht, mert én is egy ilyen világban nőttem fel. Tudom mit jelent kimenni az utcára és ahelyett, hogy a szép napot és a szabadságot éveznéd, arra kell figyelned, hogy kivel mit beszélsz, nehogy bajba kerülj.

Képforrás

Részlet a fülszövegből:  "Csak azt akarta, hogy a hozzá hasonló lányoknak legyen joguk kipróbálni a tehetségüket, hogy szabadon sétálhassanak végig az utcán, miközben a szél a hajukba kap. Mert abban az Iránban, ahol Zarah felnőtt, nem volt elég tisztelni az iszlámot és csodálni szellemiségét, kötelező volt bigottan vallásosnak lenni. Az öltözködési törvény miatt a lányok nem tehették, amire a legjobban vágytak: nem csilloghattak a napfényben. Ám amikor Zarah és barátnői a rózsaszín cipő viselését tiltó törvény és a kötelezően szorosra kötött fejkendő ellen tiltakoztak, valójában sokkal súlyosabb és tragikusabb igazságtalanságok ellen emelték fel a szavukat. Zarah és társai az olyan embertelen törvények ellen lázadtak fel, amelyek minden évben iráni nők ezreit kergetik öngyilkosságba."

Zarah elmeséli, hogy  kisiskolás korában betiltották a fehér zokni viselését, azzal indokolva, hogy "azok a gyerekek, akiken fehér zokni van, mindazon mártíroknak a véréből űznek gúnyt, akik az Irak elleni háborúban vesztették életüket." (Én is kaptam intőt azért, mert az iskola igazgatósága szerint a világosszürke nadrágom nem volt elég erkölcsös és a kommunista elveknek megfelelő.) 
Ez sajnos csak egy az ilyen és ehhez hasonló szabályok közül, amik valósággal megkeserítették az ő és a hozzá hasonló fiatalok életét, de sajnos jutott bőven a felnőtteknek is. 
Fiatal lévén Zarah hisz abban, hogy hangot adva elégedetlenségének, a többi sorstársával együtt képesek megváltoztatni sorsukat. Nem egyből akarják elérni a változást, csupán egy - két dolgon szeretnének változtani egyszerre, viszont a mullahok nem osztják a Zarah és a hozzá hasonló tüntető nézeteit. Letartóztatják és következik a pokol. 

Szerintem a könyv 60%-át lehetne idézni, annyi értékes dolgot ír, de nem tehetem. Mindenképp érdemes elolvasni a könyvet. Nálam kedvenc lett, szerintem egy idő után újra fogom olvasni. 
 
Értkelésem: 5/5

2013. február 8., péntek

Dangerous Beauty - Veszélyes szépség (A velencei kurtizán)



Előre elnézést kérek, mert nem tudom mi a pontos magyar címe a filmnek. Én eredetiben láttam.

A film abban az időben játszódik, amikor a vagyon és a hatalom a férfiak kezében volt, a nőket a férfiak birtokolták, és egy nőnek akkor volt esélye a szerelemre, ha eladta a szenvedélyét.

A film egy 1998-as Amerikai dráma, Velencében játszódik, a főszerepben pedig Catherine McCormacket és Rufus Sewellt láthatjuk.

Ajánlom figyelmetekbe, mert hű képet fest az akkori társadalomról és ráadásul láthatjátok benne a gyönyörű Velencét. Én vagy háromszor láttam, de sosem tudok betelni vele.

2013. február 5., kedd

Honoré de Balzac - Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága

Eredetileg újraolvasásként indult, de aztán rájöttem, hogy valamikor elkezdtem olvasni, viszont nem fejeztem be, így az újraolvasásból olvasás lett.

Ez az első Honoré de Balzac mű amit elolvastam.

Három szereplő életét ismerheti meg az olvasó: egy szökött fegyencét, aki spanyol abbénak adja ki magát, egy ífiú  újságiró/költőét, aki a semmiből emelkedik ki és (nem mindig tisztességes módszerekkel) igyekszik felfele haladni a társadalom létráján, továbbá egy fiatal lányét, aki kurtizánból lesz szerető és egyben eszköz mások kezében.

Nagyon jó könyvnek indult, az eleje nagyon tetszett, már azon voltam, hogy bejelölöm kedvencnek, de aztán sajnos egy egész más fordulatot vett az egész.

Vannak benne részek, ahol az író túl nagy jelentőséget tulajdonított olyan részleteknek, amik az olvasót nem igazán érdeklik. Ez elvesz a mű  értékéből.

A másik negatívum, amit nagyon sajnálok, az az, hogy diadalmaskodott a rossz, a gonosz a jó fölött.

A felsorolt hibák ellenére egy remekmű, nagyon sok szép gondolatnak és idézetnek örülhet az olvasó. Összegyűjtöttem párat ízelítőül. 

Az előkelő dámák előkelősége abban áll, gyermekem, hogy minden körülmények közt fennkölten tudják teljesíteni kötelességeiket.

Aki valaha benne volt vagy még mindig benne van az újságírás posványában, kénytelen rá – kegyetlen kényszerűség – hogy köszönjön olyan embereknek, akiket megvet, hogy rámosolyogjon legbensőbb ellenségeire, hogy összeszűrje a levet a legbűzhödtebb aljasságokkal, és bepiszkítsa kezét, amikor saját aprópénzükkel fizeti ki támadóit. Az ember megszokja, hogy nyugodtan végignézze és ne akadályozza meg a másik gazságát; előbb csak ráhagyja, a végén megteszi maga is. A lélek, melyet gyalázatos és állandó megalkuvások unos-untalan beszennyeznek, idő múltával elsatnyul, a fennkölt gondolatok kipattantó rugója berozsdásodik, a banalitás sarkvasai kikopnak és maguktól forognak.

Férfinál a szépség nem mindig a jóság jele. Jó külsejű ifjú emberek életük kezdetén semmi nehézségre nem akadnak, nem fejtik ki képességeiket, a világ előzékenysége folytán elromlanak, és utóbb keserves kamatokat kell fizetniük a helyzetükért!

Idővel belátja az ember, hogy a gyönyör a lélek vagyona, és semmivel sem hízelgőbb, ha a gyönyörért szeretik az embert, mintha a vagyonáért.

A lélek éppúgy lehet beteg, mint a test. Csakhogy a lélek nem tűri oly bambán a szenvedést, mint a test; a test nem támogatja a lelket, mint ahogy a lélek támogatja a testet.

Sajnálom, hogy olvasás előtt nem néztem utána Balzac műveinek, ugyanis ahogy láttam, az előző könyveiben is szerepelnek az itt megtalálható szereplők, ezért nem ezzel a könyvvel kellett volna kezdenem.

Értékelésem: 5/4

2013. január 27., vasárnap

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja Január 27

"Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét." Forrás
Nem szeretnék mást hozzáfűzni, mert borzasztó visszagondolni arra, ami akkor történt. Akit érdekel a téma, annak ajánlom Thomas Kennelly Schindler bárkája című könyvet:






Fülszöveg: "Thomas Keneally műve egy kivételes életpályát rajzol meg, a rendkívüliben megmutatva a példázatost, a kuriózumban az általános érvényűt, úgy szerkesztve össze alapos munkával összegyűjtött dokumentumanyagát a népszerű regényíró eszközeivel, hogy akár kalandregénynek is olvasható. A történet arról szól, hogy a század legnagyob gyalázata közepette hogyan válik egy hedonista életművész a humanitás kényszerű bajnokává, minden eszmei elkötelezettség nélkül, pusztán néhány alapvető erkölcsi normához való ragaszkodásból. Oskar Schindlert látszólag semmi sem predsztinálta erre a szerepre. Erkölcsi normák? Fűvel-fával csalja a feleségét, iszik, mint a kefekötő, a náci párt tagja, és Krakkóba azért települ át, mert a gettóból toborzott olcsó munkaerő meg a Hadfelszerelési Felügyelőség pártfogása itt a lehető leggyorsabb meggazdagodással kecsegteti. Igen ám, de a gettót hamarosan fölszámolják, és Oskar, aki szemtanúja a brutális akciónak, megérti, hogy milyen sorsot szántak Hitlerék valamennyi zsidónak. Attól fogva Schindler üzeme egyre inkább menedékké válik, ahová nem ér el az eszelős SS-táborparancsnok keze, és ahol a foglyok emberi táplálékhoz jutnak, amit Schindler a feketepiacon szerez be méregdrágán. Mindehhez persze felsőbb jóváhagyásra, jó kapcsolatokra van szükség. És itt mutatkozik meg Oskar Schindler zsenialitása: ahogyan eredendő hajlamait, adottságait megtalált életcélja szolgálatába tudja állítani. Elképesztő leleménnyel, nagyvonalúsággal és hidegvérrel végül azt is eléri, hogy üzemét – állítólagos hadi fontosságára való tekintettel – áttelepítheti a közeledő front és az elhatalmasodó haláltáborok elől békésebb szülőföldjére, ahol aztán egyetlen hasznavehető lövedék sem készül, viszont több mint ezer munkása életben marad."


És a filmes változatát is ajánlom, Liam Neeson főszereplésével.



A filmet láttam moziban. kb. 3 órás film, zseniális alkotás, mondanám, ha nem lenne annyira borzasztó és nem egy világra szóló tragédiáról szólna. Olyan fejfájással jöttem ki a moziból, hogy jelzőket nem találok rá. Beszereztem a könyvet is, de nem tudom rávenni magam, hogy elolvassam, annyire elevenen én bennem a film emléke. Liam Neeson nagyszerúen alakított, ezt el kell ismerni és azt is, hogy Steven Spielberg ismét remekelt.

2013. január 21., hétfő

Szilvási Lajos - Lélekharang

Szilvásinak ebben a regényében két fiatal barát, egykori iskolatárs gondjait, küzdelmét ismerhetjük meg. Az egyik jó családba született, szép gyerekkorra tekinthet vissza és fényes karrier áll előtte. A másik egy munkás család ötödik tagja, akinek már fiatal korában meg kellett ismerkednie a nélkülözéssel, az igazségtalansággal. Ez a két különböző világot képviselő fiatalt a sors egy véleten folytán egymás mellé sodorta és azóta is kitartanak egymás mellett a gondoktól függetlenül. Továbbá elénk tárul egy önfeláldozó atya élete, munkássága és harca a bürokrácia és az igazságtalanság ellen, egy atya, aki egy előbbi korosztályt képvisel, a két ífjú szüleinek korosztálytát. 
 
Nagy örömömre a Vízválasztóban megismert szereplők életének bemutatása nem ért véget, ugyanis a Lélekharangban is találkozhatunk velük, egy részével személyesen, a másik részéről pedig megtudhatjuk mi lett a sorsuk. 

Az elején úgy indult, hogy a Bojtár gyerek lesz a főhős, akit a Vízválasztóban tizenegy éves volt és tehetséges zongoristaként mutatta be nekünk Szilvási Lajos.  Jó volt olvasni, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket.  Következik egy idézet, ami tudom, hogy hosszú, de annyira szépen van megírva, hogy nem tudok kivágni belőle.

"A brüsszeli verseny után a nemzetközi zsüri angol tagja, Sir Robinson Trevor a belga televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette: "A fiatal magyar pianista, Bojtár István, akiről eddig is tudtuk, hogy született Mozart-interpretátor, most azonban azt is bebizonyította, hogy született Beethoven-muzsikus is, nem az ijesztően virtuóz technikájával, hanem az elbűvölő természetességével hódít. Az ő két keze alól úgy jön világra és úgy éli végig életét a dallam, ahogyan a hegyi vizek születnek valahol a természet rejtett forráskútjaiban, hogy felszínre bukkanva és útjukat keresve mindig az eleven természet változatos parancsaihoz igazodjanak, suttogó siklással mossanak medret maguknak sima talajon, gyöngyöktől habosan bukjanak alá meredek sziklákról a mélybe, könnyű kanyargással, fölényes tudással hagyják maguk mögött az útjukat álló köveket, zúgva sodorják el a korhadt farönköket, és tisztító erővel vessenek partra minden szennyet, ami csillogó hullámaik közé keveredett. Ma, amikor bővelkedik a világ olyan zongoristákban, akik kifogástalan kottahűséggel, hallatlanul pontosan, szabályos szépen és civilizáltan játszanak, de annyira sterilen, annyira unalmasan, vagy – éppen ellenkezőleg – annyira önmagukat mutogatva, a kezükbe kaparintott művet szinte megerőszakolva, hogy másodszorra már nincs kedvem meghallgatni őket, ebben a jelenlegi tökéletességdömpingben és individualizmus-túltengésben, ebben a mai zongorista-túltengésben megható felüdülés az a tiszta, őszinte, természetes művészet, ami ennek a fiatal magyar pianistának, Bojtár Istvánnak a sajátja, akiről befejezésül hadd merészeljem kimondani? úgy muzsikál a zongorával, ahogyan a madár énekel a torkával.""

Vivivel is találkozunk, akit szintén az előbb említett regény lapjairól ismerünk, ő volt a Snádler vezérigazgató harminc évvel fiatalabb felesége. Vivit szerintem az író kicsit túlruházta ésszel. Én a hitelesség érdekében megbuktattam volna egy-két üzletét, de a könyvet Szilvási Lajos írta, nem én. Peterdi Miska szép példát mutatott, remekre sikerült a karaktere.

Értékelésem: 5/5. Nagyon tetszett a könyv, ajánlom mindenkinek. Bojtár István karaktere nagyon tetszett, hasonlított az apjáéra.

Szilvási Lajos - Vízválasztó

Ez a könyv annyira tetszett nekem, hogy most itt ücsörgök és nem tudom hol is kezdjem a mondókámat.

A főszereplő karaktere fogott meg nagyon. Annak ellenére, hogy ő a negatív szereplő a könyvben, istenien megformálta Szilvási.

Snádler Endréről van szó, aki lényegében egy nem túl okos karrierista, opportunista, köpönyegforgató és még sorolhatnám. Munkásként kezdte, de mindig tudta ki mellé álljon, kinek az árnyékában készítse elő saját sikerét. Ha bajba került, nem volt rest bemártani saját sorstársait, barátait a saját sikere érdekében. Amíg a könyvet olvastam, azon gondolkoztam, hogy hány ilyen Snádler Endre létezik ma is, a politikusok körében és nem csak ott, hisz munkahelyen is és máshol is látni ilyen embert, sajnos.  Nos a mi Snádler Endrénk lassan, de biztosan haladt felfelé a siker létráján. Ellenfeleit szép lassan eltávolította az útjából, legtöbbször tisztességtelen módszereket használva, míg egy szép napon emberére nem akadt Bojtár István személyében.

A másik főszereplő Vivi, aki egy budapesti zöldségárus érettségizett lánya. Vivi előbb ifjú Snádler Endre felesége, akit nem szeret, de gazdag apja elég biztosíték arra, hogy fényes jövőt biztosítson a nagyravágyó lánynak, majd pár hónapos sikertelen házassága után, rögtön hozzámegy a volt apósához, Snádler Endréhez, aki mindent megad neki, ám a boldogságot új férje oldalán sem kapja meg. Egy férfi lenne, aki reményei szerint őt boldoggá tudná tenni, és ez nem más mint Bojtár István, a Rádius Híradástechnikai Művek fejlesztési főosztályának vezetője, Vivi férjének a legnagyobb ellensége.

"Neki miért nem jár egy ilyen szerelem? Huszonegy éves, lassan huszonkettő, és még nem is volt szerelmes, senkit se talált, akibe beleszerethetett volna. Mit követett el, hogy így kell bűnhődnie? Se Endrit nem akarta, se az apját, se az első házasságát, se a másodikat, ezeknek még a kedvességét sem tudja kedvességnek érezni, egyik sem érdekelte soha. Miért jár Rozikának az a szép szerelem, és miért nem jár őneki?"

Bojtár István szolgálati ügyben családjával együtt három évet Havannában tölt, de végül hazaköltözik és akkor kezd igazán érdekessé válni a könyv. Elindulnak az események, bonyodalmak, cselszövések és az olvasó egy egész izgalmas történetet olvashat.

Persze azért vannak benne olyan dolgok, amik a valóságban nem állják meg a helyüket, de én elfogadom azt, hogy ez egy könyv és nem hasonlítom a valósághoz, élvezem azt, amit kaptam :) 

Van egy érdekes idézet, amit meg szeretnék osztani veletek. Tatár Marciról szól, aki a minisztériumban tölt be magas funkciót.
Tatár a törvényesség apródja ott a kormány mellett, önmaga szavai szerint kis szürke ember egy nagy szürke házban, akinek az a mestersége, hogy törje a borsot, egyre törje mindazok orra alá, akik hiszik és hinni fogják, hogy a szocializmus hitbizomány, s ha már az, miért ne legyen az ő hitbizományuk …

Értékelésem: 5/5

Ajánlom utána a Lélekharang című könyvet, ami összefügg a Vízválasztóval. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...