Halász Péter - Második Avenue

Első sorban szeretném megköszönni a Park Kiadónak, hogy olvashattam ezt a csodálatos könyvet. Nyugodt lélekkel mondhatom azt is, hogy ez egy remekmű (számomra mindenképp az), úgy tartalmilag, mint kivitelezés szempontjából.

Fülszöveg: „…Autót azonban csaknem egy esztendővel későbben, 1959 tavaszán vettek Horváthék, de néhányszor vezetett Károly azon a nyáron is, egyszer Miska kocsiját, egyszer Lenkefi öreg Chevroletjét, egyszer meg Szemere úr Buickját. Mert azon a nyáron Szemeréék is vettek autót, alig kétesztendős Buick kocsit, amelyet Szemere minden szabad percében mosott, kenegetett, takarított. Képzeld csak el – mondta Horváth Károlynak csillogó szemmel –, ha én egyszer ezzel a kocsival végighajtanék az Aradi utcán, és megállnék a Rózsa utca sarkán a régi műhely előtt. Képzeld csak el azt a csődületet, ami ott támadna. Hiszen ha egy-egy ilyen kocsi parkolt valamelyik pesti szálloda előtt, életveszélyes tolongás támadt körülötte. És most nekem is van ilyen kocsim. Na, mit szólnának hozzá a Rózsa utcában?”

Halász Péter író, újságíró 1922-ben született Budapesten. Számos regényt, színművet, filmet és hangjátékot írt. 1956-ban hagyta el Magyarországot. New Yorkban majd Londonban élt, végül Münchenben telepedett le. 1957–1987 között a Szabad Európa Rádió munkatársa. 2010 februárjában írói és újságírói munkájának elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta.
„Második Avenue” című könyve először 1967-ben jelent meg Kanadában. A regény New York magyar negyedébe vezeti az olvasót, a Második Avenuera, a 70-edik és 80-adik utcák között elterülő városrészbe, melyet valaha úgy neveztek: „Little Hungary”.
„Jelképes értelemben is Második Avenue ez az itt lakók életében : második út, második lehetőség. Új világ, új haza. Ebben a regényben tulajdonképpen semmi regényes nem történik – mégis letehetetlen. Okos, humánus, szívszorító dokumentum a múlt század második feléből. A szerző, aki tökéletesen ismeri Amerikát is és a menekült-sorsot is, végigvezeti a négy Horváthot az emigráns-lét minden stációján: nyelvtanulás, új szokások, új ízek, új időjárás, új barátok. Minden megváltozik. Más a politika, a pénz, a szerelem, még a halál is. És nincs visszaút.” (Adam Biro, író, könyvkiadó, Párizs)

Remekül megírt könyv az 56-ban Amerikába kivándorolt magyarok életének alakulásáról.  Nem nevezem regénynek, mert bár igaz, hogy egy család élete van a középpontban,  ez a mű sokkal több annál.

Istenien megformált karaktereket ismerhetünk meg a könyvben, végig kísérhetjük életük és személyiségük alakulását, amit az élet különböző fordulata befolyásol.

A könyv legfőbb értéke abban rejlik, ahogyan Halász Péter mérlegeli, összeveti a múltat, a jelent, és az elképzelt jövőt. Mindig megvitatja a lehetőségeket, megforgatja minden oldalukat, mérlegeli az elönyöket, hátrányokat.

Nagyon tetszik a szereplők sokszínűsége.
 

Találkozunk a becsületes családanyával, családapával, akik feláldozták addigi életüket a család, a gyerekek jövőjéért. Új hazát választottak maguknak, elhelyezkedtek, de egy pillanatra sem tévesztették szem elől azt, amiért eljöttek otthonról. Megőrizték elveiket, alkalmazkodtak az új helyzethez, de mindig tudták azt, hogy hol a helyük.

Találkozunk a nagyravágyó álmodozóval, aki, bár saját magát meggyőzte arról, hogy Magyarországon őt már színésznek lehetett nevezni, az új hazában ráébred arra, hogy a valóság nagyon távol áll az álomtól.

Találkozunk a pénzre, luxusra és  hírnévre vágyó nővel, aki, miután megszerezte mindezt rájön, hogy a boldogságot mégsem ezek jelentik.

Találkozunk a nagyravágyó szájhőssel, aki mindig megragadja az alkalmat, hogy előadást tartson másoknak a nagy lehetőségekről, de neki valahogy mégsem sikerül eredményt felmutatni.

Találkozunk a sikeres filmszínésszel, akiért otthon egy egész ország rajongott, ünnepelte, de sajnos az új hazában ős is pont olyan kisember és menekült, mint az, aki otthon is kisember volt. 

Szó esik azokról is, akik jóval '56 előtt vándoroltak ki, ők már egész más emberek, nyomot hagyott rajtuk a régi és az új élet is.

"Aki idegen országban él, az egy kicsit mindig a társadalmon kívül él. Nem eléggé részese a jelent formáló erőknek. Tehát szünös-szüntelen visszatér a múlthoz. De a múlttal az a baj, hogy azon már nincs mit formálni. Az már megkövesedett, és aki minduntalan munkálja, véresre horzsolja az ujjait." - 253 oldal.

Az Árnyékok New Yorkban című könyve is nagyon tetszett, de a Második Avenue elvarázsolt. Lehetne még írni róla, de én inkább azt mondom, hogy el kell olvasni!

Értékelésem: 5/5

Monika Peetz - Keddi nők

Első sorban szeretném megköszönni a Park kiadónak ezt a könyvet. 

Egy napló. Öt nő. És egy sorsfordító El Camino. 

Amint a csodálatosan kivitelezett, ötletes és a könyvre nagyon jellemző borítón is látszik, öt egymástól nagyon különböző természetű, életkorú és társadalmi pozíciójú nő történetét olvashatjuk. 

"„A hazugság visszatér, mint a bumeráng, és azt találja el, aki eldobta – esetleg azért, hogy elejét vegye valami nagyobb bajnak. Ez a bumeráng néha azonnal visszatér, néha csak sokára.”
Caroline, Eva, Estelle, Kiki és Judith belevaló kölni nők, akik egy francia nyelvtanfolyamon barátkoznak össze. Levizsgázni ugyan csak egyikük tud, de a barátság megmarad, tizenöt éven át minden hónap első keddjén együtt vacsoráznak a Le Jardin étteremben, beszélgetnek, megosztják egymással kisebb-nagyobb gondjaikat, örömeiket, nyaranta pedig elutaznak egy-egy hosszú hétvégére.
Miután Judith megözvegyül, és igen rossz idegállapotba kerül, bejelenti, hogy ezúttal nem tart a többiekkel, mert rábukkant férje, Arne zarándoknaplójára, és helyette is szeretné végigjárni az El Caminót, befejezni azt, ami a férfinak a betegsége miatt már nem adatott meg. A keddi nők döbbenetén felülkerekedik a kalandvágy és a szolidaritás, így aztán egyhangúan úgy döntenek, hogy elkísérik.
Igen ám, de a naplóval valami nem stimmel. Állandóan eltévednek, és kezdenek arra gyanakodni, hogy Arne sosem járt arra, amerre ők. Hamarosan arról is meggyőződnek, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik. Szinte még egymásról se tudnak semmit…

„Fergeteges romantikus komédia.” amazon.de"

Ez egy olyan könyv, amit az ember a kezébe vesz, elkezd olvasni és nem tudja letenni. Amikor mégis leteszi, akkor azt kívánja, hogy minél hamarabb elő tudja venni ismét és mindent megtesz azért, hogy időt szakítson rá. Könnyű, szórakoztató olvasmány, de ugyanakkor nagyon tanulságos.

Csodálatra méltó dolog, hogy öt nő tizenöt éven keresztül képes volt együtt maradni, sőt, minden hónap első keddjén együtt vacsorázni és évente együtt kirándulni. Már az elején azon törtem a fejem, hogy mi is tartotta össze valójában őket, de nem tudtam választ adni a kérdésre.

Az írónő nagy hangsúlyt fektetett a karakterek kidolgozására, ez nagyon tetszett. Végig lehet követni az öt barátnő fejlődésért, változását annak függvényében amit átéltek a zarándokút során és mit megtudtak egymásról. 

Sejtettem, hogy egyik sem az, akinek mutatja magát, de bevallom, erre nem számítottam. Itt nem akarok több részletet elárulni, inkább azt tanácsolom a kedves olvasónak, hogy szerezze meg a könyvet és olvassa el :)

Nagyon sok jó mondás van benne, amit érdemes megfontolni és megfogadni.

Film is készült a könyv alapján, nagyon furdal a kíváncsiság, meg is nézném, de valahogy nincs hozzá elég bátorságom. Tartok attól, hogy nem üti meg a könyv által felállított mércét és nem adja vissza mindazt, amit a könyv adott. Ezért úgy határoztam, hogy várok még vele.

Értékelésem: 5/4. Az egy csillag levonás azért van, mert elég sokszor éreztem azt, hogy elnyújtja a gyaloglást és úgy gondolom, hogy lehetett volna benne kicsivel több fordulat.

Peter Hessler – Két év Kínában A Jangce partján

Ezért a könyvért külön köszönettel tartozom a Park Kiadónak! Köszönöm, hogy számomra lehetővé tette a könyv elolvasását.

Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ilyen könyvet életemben nem olvastam, és ezt nem arra értem, hogy Kínáról szól. Kínáról ez a második könyv amit elolvastam. Az első John Farndon 2007-ben megjelent, Kína titkai című könyve volt, amit románul olvastam el, ugyanis csak románul tudtam beszerezni. Nos Farndon könyve darabokra törte azt a képet, amit én addig Kínáról alkottam magamban.

Addig nekem Kína a rizs országát, a piros sárkányokat, a nagy felvonulásokat, a kínai porcelánt, egy bizonyos fokú misztikumot, a rejtélyes és egyben nagyon nehéz írásjeleket, a kommunizmust, a bezártságot, az elszigeteltséget, a kínai nagy falat és az olcsó, silány minőségű hamisítványokat jelentette, nem föltétlenül ebben sorrendben.

John Farndon 12 fejezetre osztotta a könyvét és szó esik benne az Új

Kínáról, a gazdaságról, Kína politikájáról, a városi és a vidéki életről, a környezetszennyezésről, Kína viszonyáról a külvilággal, Taiwanról, Hong Konról, Japánról és arról, hogy az író szerint merre tart Kína. Tartalmas, részletesen dokumentált könyv, érdemes elolvasni.

Miután befejeztem John Farndon könyvét, mindjárt más szemmel néztem Kínára. Elillant a köd, helyébe lépett a szomorú valóság, és bevallom, nagyot csalódtam Kínában.

Ezután következett Peter Hessler – Két év Kínában a Jangce partján című könyve, ami mondhatom egy remekmű mindenféle szempontból. Ezt a könyvet az élet írta Peter Hessler tollát vezérelve, de azt is le kell szögezni, hogy ennek a két évi életnek Peter Hessler volt az egyik főszereplője, Kína, mint ország és nagyhatalom a másik főszereplő és a kínai nép a harmadik.

Peter Hessler könyvét kellett volna olvasnom előbb, mivel ő 1996 – 1998 között tanított Kínában, John Farndon pedig 2007-ben jelentette meg a könyvet, de így is teljes értékű a kép, amit Kínáról kaptam.

Amikor elkezdtem olvasni Peter Hessler könyvét, már bizonyos mértékben tudtam mire számíthatok, és nagy örömömre szolgált, hogy Hessler kiegészítette a képet. Két éven keresztül megfigyelte a kínai nép hétköznapi életét és a lehető legrészletesebb beszámolót nyújtja nekünk róla, bemutatja a hétköznapi ember gondolkodásmódját, felfogását, terveit, elképzelését a jövőről, a tanítási rendszert, a diákéletet, továbbá nagyon tiszta képet kapunk Fulingról, Szecsuan tartományról, a Vu folyóról és még sorolhatnám.

Ennek a könyvnek az a különlegessége, hogy nem pár hét megfigyelés eredménye, hanem két év gyümölcse. Két év, amit Peter Hesslet Ho Vej-ként élt le Fulingban. Mély tisztelet az írónak, mert képes volt megtanulni kínaiul azért, hogy megérthesse a kínai népet, elvegyülhessen közöttük, megbarátkozhasson velük és ne mint kívülálló nézze az idegen országot, hanem mint Ho Vej, aki a fulingi angol tanszék tanára, a diákok barátja, segítője, tanácsadója, és számos fulingi kínai család közeli barátja, aki keményen megdolgozott azért, hogy be tudjon illeszkedni (bizonyos mértékben) közéjük, el tudja viselni az időjárás viszontagságait, a nyelvi nehézségeket, a levegőszennyezést ami veszélybe sodorta az egészségét.

Ez egy olyan könyv, amit egyszerűen nem tudtam letenni. Sokszor megnevettetett, volt benne sok olyan rész, ami nekem, európainak nagyon fura és nevetséges volt, de bizony sokszor olyan részek voltak benne, ami elég sokkoló hatással volt rám és azon gondolkoztam, hogy hogy is tudta elviselni Peter Hessler mindazt, ami vele történt. 390 oldal, minden sora érdekes, értékes, és ha őszinte akarok lenni, az egész könyvet lehetne idézni. Akit érdekel a kínai nép élete, Kína múltja és jelene, az meglátja benne az értéket.

Nagy hatással volt rám és nagyon sajnáltam, hogy véget ért. Ajánlom mindenkinek. Olvassátok el!

Értékelésem: 5/5 

Képforrás