Halász Péter - Második Avenue

Első sorban szeretném megköszönni a Park Kiadónak, hogy olvashattam ezt a csodálatos könyvet. Nyugodt lélekkel mondhatom azt is, hogy ez egy remekmű (számomra mindenképp az), úgy tartalmilag, mint kivitelezés szempontjából.

Fülszöveg: „…Autót azonban csaknem egy esztendővel későbben, 1959 tavaszán vettek Horváthék, de néhányszor vezetett Károly azon a nyáron is, egyszer Miska kocsiját, egyszer Lenkefi öreg Chevroletjét, egyszer meg Szemere úr Buickját. Mert azon a nyáron Szemeréék is vettek autót, alig kétesztendős Buick kocsit, amelyet Szemere minden szabad percében mosott, kenegetett, takarított. Képzeld csak el – mondta Horváth Károlynak csillogó szemmel –, ha én egyszer ezzel a kocsival végighajtanék az Aradi utcán, és megállnék a Rózsa utca sarkán a régi műhely előtt. Képzeld csak el azt a csődületet, ami ott támadna. Hiszen ha egy-egy ilyen kocsi parkolt valamelyik pesti szálloda előtt, életveszélyes tolongás támadt körülötte. És most nekem is van ilyen kocsim. Na, mit szólnának hozzá a Rózsa utcában?”

Halász Péter író, újságíró 1922-ben született Budapesten. Számos regényt, színművet, filmet és hangjátékot írt. 1956-ban hagyta el Magyarországot. New Yorkban majd Londonban élt, végül Münchenben telepedett le. 1957–1987 között a Szabad Európa Rádió munkatársa. 2010 februárjában írói és újságírói munkájának elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta.
„Második Avenue” című könyve először 1967-ben jelent meg Kanadában. A regény New York magyar negyedébe vezeti az olvasót, a Második Avenuera, a 70-edik és 80-adik utcák között elterülő városrészbe, melyet valaha úgy neveztek: „Little Hungary”.
„Jelképes értelemben is Második Avenue ez az itt lakók életében : második út, második lehetőség. Új világ, új haza. Ebben a regényben tulajdonképpen semmi regényes nem történik – mégis letehetetlen. Okos, humánus, szívszorító dokumentum a múlt század második feléből. A szerző, aki tökéletesen ismeri Amerikát is és a menekült-sorsot is, végigvezeti a négy Horváthot az emigráns-lét minden stációján: nyelvtanulás, új szokások, új ízek, új időjárás, új barátok. Minden megváltozik. Más a politika, a pénz, a szerelem, még a halál is. És nincs visszaút.” (Adam Biro, író, könyvkiadó, Párizs)

Remekül megírt könyv az 56-ban Amerikába kivándorolt magyarok életének alakulásáról.  Nem nevezem regénynek, mert bár igaz, hogy egy család élete van a középpontban,  ez a mű sokkal több annál.

Istenien megformált karaktereket ismerhetünk meg a könyvben, végig kísérhetjük életük és személyiségük alakulását, amit az élet különböző fordulata befolyásol.

A könyv legfőbb értéke abban rejlik, ahogyan Halász Péter mérlegeli, összeveti a múltat, a jelent, és az elképzelt jövőt. Mindig megvitatja a lehetőségeket, megforgatja minden oldalukat, mérlegeli az elönyöket, hátrányokat.

Nagyon tetszik a szereplők sokszínűsége.
 

Találkozunk a becsületes családanyával, családapával, akik feláldozták addigi életüket a család, a gyerekek jövőjéért. Új hazát választottak maguknak, elhelyezkedtek, de egy pillanatra sem tévesztették szem elől azt, amiért eljöttek otthonról. Megőrizték elveiket, alkalmazkodtak az új helyzethez, de mindig tudták azt, hogy hol a helyük.

Találkozunk a nagyravágyó álmodozóval, aki, bár saját magát meggyőzte arról, hogy Magyarországon őt már színésznek lehetett nevezni, az új hazában ráébred arra, hogy a valóság nagyon távol áll az álomtól.

Találkozunk a pénzre, luxusra és  hírnévre vágyó nővel, aki, miután megszerezte mindezt rájön, hogy a boldogságot mégsem ezek jelentik.

Találkozunk a nagyravágyó szájhőssel, aki mindig megragadja az alkalmat, hogy előadást tartson másoknak a nagy lehetőségekről, de neki valahogy mégsem sikerül eredményt felmutatni.

Találkozunk a sikeres filmszínésszel, akiért otthon egy egész ország rajongott, ünnepelte, de sajnos az új hazában ős is pont olyan kisember és menekült, mint az, aki otthon is kisember volt. 

Szó esik azokról is, akik jóval '56 előtt vándoroltak ki, ők már egész más emberek, nyomot hagyott rajtuk a régi és az új élet is.

"Aki idegen országban él, az egy kicsit mindig a társadalmon kívül él. Nem eléggé részese a jelent formáló erőknek. Tehát szünös-szüntelen visszatér a múlthoz. De a múlttal az a baj, hogy azon már nincs mit formálni. Az már megkövesedett, és aki minduntalan munkálja, véresre horzsolja az ujjait." - 253 oldal.

Az Árnyékok New Yorkban című könyve is nagyon tetszett, de a Második Avenue elvarázsolt. Lehetne még írni róla, de én inkább azt mondom, hogy el kell olvasni!

Értékelésem: 5/5

Halász Péter - Árnyékok New Yorkban

Végre megírtam ezt a bejegyzést is. Nem volt egyszerű, mert elég időigényesnek bizonyult, de megérte, ugyanis egy rendkívüli könyvet mutatok be. Elég terjedelmes lett, és még lett volna mit leírni, de akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, az majd beszerzi a könyvet és elolvassa.

Cím:	Árnyékok New Yorkban (regény)
Szerző:	Halász Péter
Oldalszám:	168
Kiadó:	Danubius Kódex
Kiadás helye:	Budapest
Kiadás éve:	1990
Kötés típusa:	puha papírkötés

Halász Péter Budapesten született, ma Németországban élő magyar író. Írói munkásságának érdekessége: 1939 és 1943 között P. Hard, T. Mollock, P. Shering, Pierre Pescer és Ravasz Miklós álnéven ötvennél több kalandregényt, lektűrt adott ki. 1940 óta újságíró. Volt a MAFILM dramaturgja is. 1956-ban hagyta el Magyarországot, 1957-től New Yorkban, 1970-től Londonban élt, 1975-ben Münchenben telepedett le, ma is ott él és alkot. 

Főbb művei (magyar nyelven):

• 1942 Szülei elváltak, Budapest 
• 1943 Huszonegy éves férj, Budapest 
• 1943 Két férfi, Budapest 
• 1961 Tatárok a Széna téren, Niagara Falls 
• 1965 Miszter Honfitárs, München 
• 1967 Második Avenue, Toronto 
• 1968 Se kint, se bent..., New York 
• 1969 Fogócska, New York 
• 1972 Eltévedt utas, New York 
• 1977 Kölcsönkapott élet, München 
• 1978 Tam-tam, New York 
• 1983 Kádártánc, München
• 1988 Mélyen leszállított áron, Toronto 
• 1990 Árnyékok New Yorkban, Budapest 
• 2011 Második Avenue (második kiadás), Budapest

Forrás

"Life's a box of chocolates, Forrest. You never know what you're gonna get." - mondta Mrs. Gump a Forrest Gump című filmben.

A book is like a box of chocolates, you never know what you get - mondanám én és szerintem ez igaz. Mindig megnézem a borítólapot, aztán a hátlapot, ha van fülszöveg, akkor elolvasom, ha nincs, akkor beleolvasok a könyv közepébe. Ennek alapján elképzelem milyen lehet a könyv és döntök: megveszem, vagy nem, elolvasom, vagy nem. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy az esetek 90%-ában a  kezdeti elképzelésem téves, pontosabban a könyv olvasása során rájövök, hogy egész másról van szó. Van amikor jobb a könyv, mint amit elképzeltem, de sajnos van olyan is, amikor a várt színvonalat nem éri el.

Ebben az esetben sem azt kaptam, mint amit elképzeltem, de most nem csalódtam, ugyanis nagyon jó könyvet olvashattam. Halász Péter ezennel felkerül a Kedvenc írók listámra.

A könyvnek két főszereplője van. Az egyik "Lukács Andor, alias Andrew Lucas, budapesti születésű, ötvenhárom esztendős New York-i üzletember, a "Sunday" kötöde tulajdonosa". Lukácsnak Budapesten saját kötödéje volt, szép felesége, sikeres házassága, autója stb. 1949. szeptember 8-án hárman léptek be az irodájába, elkérték a kötöde kulcsát, az autója kulcsát és közölték vele: 

"- Lukács úr, ön itt a továbbiakban nem kívánatos. A Szondy üzem állami kezelésbevétele megtörtént..."

1949. november elején feleségével Grazba szökött, onnan pedig New Yorkba. Elölről kezdte, felépítette ismét az életét, de szíve Budapesten maradt.

A másik szereplő Kertész Miklós, aki valahogy sosem találta fel magát az életben. Igyekezett mindig az erősek oldalára állni, az épp  hatalmon lévőkhöz csatlakozni. A háború után beállt az ÁVO-sok közé, aztán   Házassága már a nászéjszakán zátonyra futott. A felesége, Teri mások karjaiban kereste a boldogságot, pontosabban azokéban, akik hatalmon voltak, akik jó beosztásban voltak, pénzük volt és boldogulni tudtak bármilyen körülmények között. A fiával sem valami ragyogó a kapcsolata, nem tudja megadni neki sem azt, amire szüksége lenne. Rokonait letagadta, nehogy hátránya származzon, nem segített nekik, amikor bajba kerültek.

"- Te egy vacak ember vagy - mondta egyszer neki Teri - egy jellemtelen fráter. Soha semmit sem tudtál igazán akarni. Veled mindig minden csak "megtörtént". Én is csak úgy megtörténtem neked. Meg a gyerek is. Nem akartál te igazán apa lenni. Ezért nincs köztetek semmi kapcsolat."

Végül a felesége révén a külkereskedelemhez kerül és egy szép napon New York-ba küldik.

Lukács a feleségét kísérte ki a reptérre, aki Bécsbe repült, ahol édesanyjával és húgával találkozik, akik Magyarországról mennek majd át Bécsbe. Szemével elkísérte a felszálló gépet, utána szórakozva nézegette a vámterembe érkező utasokat, élvezte, hogy onnan fentről jól be lehetett látni a feltárt bőröndökbe. Egyszer csak egy "Népszabadság"-on akad meg a tekintete. 

"Lukács elfordul, és lefele szalad a lépcsőn. Ezt megtréfálom, gondolja. Ráköszönök: "jó reggelt, hogy van, Isten hozta!"  Hogy fog bámulni! Megérkezik New Yorkba, és rögtön magyarul köszöntik. Nevet magában." Jó tréfának bizonyult, viszont amikor szembe került a frissen megérkezett honfitárssal földbe gyökerezett a lába. Az a köpcös alak állt előtte, aki 1949. szeptember 8-án Budapesten elállamosította a kötödéjét és ezzel végleg megváltoztatta az életét. 

Mindketten meghökkennek. Lukács azért, mert nem tudja miért küldték ide ezt az embert, végig azt gyanítja, hogy kém. Kertész pedig azért, mert azt hiszi, hogy lebukott, ez az ember, aki egyből kiszúrta őt a titkosszolgálatnak dolgozik és azért jött utána, hogy hazavigye. Biztos a fia köpte be, ugyanis egyedül neki mondta el, hogy ő kint marad.

Lukács azonnal dönt, követni fogja ezt a szemetet, nem hagyja szabadulni, pokollá teszi az életét úgy, ahogy annak idején ezek pokollá tették az ő életét. 

Lukács végig követi Kertészt New Yorkon, aki megpróbálja lerázni, de nem sikerül. Ezalatt az idő alatt mindkét ember fejében lepereg eddigi életük. Az egyik azon elmélkedik, hogy milyen lett volna az élete, ha nem kellett volna elhagynia hazáját, a másik azon, hogy hogyan alakult volna a sorsa, ha már '49-ben kijön ide. 

A sztori végét nem fogom elárulni, de annyit elmondok, hogy fantasztikusan strukturálta Halász Péter. A cselekmény mindössze 15 - 16 óra alatt játszódik le, a két főszereplő a könyv végén vált csak néhány szót. Ennek ellenére a fejükben cikázó gondolatok valóságos rémtörténetekké növik ki magukat és   hatalmukba kerítik a szereplőket. 

Ebben a könyvben sem maradtak el a számomra érdekes részek. Szeretek idézni minden könyvből pár részt, olyan részeket amik valamilyen okból kifolyólag fontosak nekem. Lehet azért, mert szórakoztatóak, tanulságosak, vagy azért, mert rendkívüli módon vannak megfogalmazva. Most is idéznék, de előre bocsájtom, hogy az idézetek nem föltétlenül a történet miatt lényegesek. 

"Minden igazi szeretkezés háromfelvonásos, gondolja Lukács, az egyfelvonásos szerelem az csak kabarédarab, "black-out", paródiája az igazinak. Az est, az éjszaka és a reggel hármas egysége adja az elfelejthetetlen ízeket." 82 oldal.

"Még a háború előtt a pesti színházi lapban olvasott egyszer egy interjút a sikeres és divatos íróval, akinek nagy szerelmi epizódjai a híres színésznőkkel közismertek voltak. A riporter megkérdezte tőle, hogy véleménye szerint miért szeretik a nők. Az író ezt válaszolta: - Nagyszerűen alszanak mellettem. Ő akkor jól nevetett ezen, a látszólagos szerénység ugyanis valójában dicsekvés volt. A férfi, aki mellett "jól alszanak" a nők, tökéletes kielégülést és biztonságot nyújt. Lukács elégedetten gondol arra, hogy Edna máig jól alszik mellette." 83 oldal.

"Az elgondolkoztató az, hogy a félbemaradt sors jellegét minden ismerőse magán viseli. Vannak közöttük olyanok, akik itt lettek dúsgazdag emberek, ott nem voltak senkik, s ami szín és kultúra van bennük, azt mégis onnan hozták. Mintha itt a pénzen kívül nem tapadt volna hozzájuk semmi egyéb. A társaság tagjai ötven-hatvan esztendősek s az együttlétek, a "partyk" állandó műfaja: az anekdota. "Kérlek szépen, ez valamikor a harmincas évek elején történt, egy délután bemegyek a Vígszínház kávéházába ..." A történetek színhelye egy város, amely már régen nincs többé, az epizódok díszleteit időtlen idők óta lebontották, de ők, mint valamilyen hazajáró lelkek visszajárnak kísérteni a hajdani színterekre. Túlzás volna azt mondani, hogy boldogtalan kísértetek, sőt, inkább vidám kísértetek a maguk módján, sorsuk sokkal kedvezőbben alakult így, hogy eltávoztak onnan, de hasonlítani még mindig csak ahhoz tudnak, humor, életbölcsesség forrása még mindig ott van s az emberekkel, hírességekkel és ismeretlenekkel, akik emlékét máig megőrzik, csaknem kivétel nélkül ott találkoztak. Anekdotáik nem Arthur Millerről szólnak, de "Molnár Feri"-ről, a nagy színházi élmények nem Helene Hayes-hes fűződnek, de Vasvári Irénhez, nem James Thurbert idézik, de Heltai Jenőt s nem a Rumpelmayernál, de a körúti Simplonban átücsörgött délutánok emlékére csillan fel a szemük. Ezeken a "partykon" csaknem mindig a múltról beszélnek, a dúsgazdag emberek nem mostani üzletkötéseiket, vagy zseniális tranzakcióikat említik, de azt idézik, ami harminc-negyven esztendővel ezelőtt "történt egyszer", amikor Pesten "Az ördög"-öt játszottál és "egy estén, sohasem fogom elfelejteni, kérlek szépen ..." Ez így igaz. Sohasem fogják elfelejteni. De hát miért? Köztük nem egynek ottani élete csak tengődés volt itteni jólétéhez viszonyítva. S ha megkérdeznék tőlük: - Mondd, kérlek, megbántad, hogy eljöttél onnan? ...akkor minden kétséget kizáróan rámerednének a kérdezőre: Megőrültél? Már rég nem élnék, ha ottmaradtam volna...
Így természetesen élnek. De élményeikben még mindig ott élnek. S most kezdenek hazatérni rövid látogatásokra. S megütődve tapasztalják, hogy azoknak ott érdekesebb Arthur Miller, mint "Molnár Feri". Ott Thurbert idézik és nem Heltait. Ott Berstein izgalmasabb, mint Lehár. S akkor ráeszmélnek, hogy nem ott vannak otthon, de itt vannak otthon. S vannak, akik megrövidítik ott-tartózkodásukat s hazasietnek Amerikába pénzt keresni és emlékezni. Itt vannak ott és ott nincsenek sehol." 84 oldal.

Az utolsó idézet nekem aranyat ér. Ennél jobban szerintem nem is lehetne szavakba önteni az elszármazottak viselkedését, gondolkozásmódját. Ez szerintem érvényes a legtöbb olyan emberre, aki külföldre kényszerült.

Értékelésem: 5/5