Guy de Maupassant - Erős mint a halál

Már pár napja befejeztem ezt a könyvet, de még mindig a hatása alatt vagyok, bejegyzést sem tudtam írni róla, annyira meghatott. Ez a második Maupassant könyvem (ha nem csal az emlékezetem), az első a "Szépfiú” volt, de azt már régebb olvastam. Úgy emlékeztem vissza a könyvre, mint egy jó könyvre szokott az ember, ezért mertem nekifogni ennek a példánynak. Most sem csalódtam, mert igazi remekművet tarthattam a kezemben.

Az elején mosolyogtam magamban, mert rövid idő alatt ez a második könyv, ami Párizst emlegeti és az Invalidusokat. ebben viszont nem csak az Invalidusokról esik szó, hanem gyakran említi a Champs-Élyséest, a Madeleine-templomot, ahol én jártam. Próbáltam elképzelni milyen lehetett Párizs abban az időben amikor a könyv játszódik (az 1800-as évek végén), de nehezen ment. Érdekes dolog ez. Mielőtt elutaztam volna Párizsba, a város nevét mindig Edith Piaf-fal asszociáltam, ottlétem alatt egyszer jutott eszembe az énekesnő, viszont a Notre Dame előtt állva eszembe jutott Victor Hugo-tól "A nyomorultak”. Jártam Victor Hugo házában és eléggé meghatott amit ott láttam: a hálószobája, a nappali, az asztala, ahol "A nyomorultak”-at írta, eredeti kéziratok stb. De most térjek a lényegre.

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

"A századvégi francia regény egyik legkiválóbb mesterének remekműve, két öregedő ember bánatos szerelmének története. Olivier Bertin festőművész, a párizsi jó társaság dédelgetett kedvence már úgy hiszi, élete fogytáig zavartalanul örülhet kedveséhez, Guilleroy grófnéhoz fűződő – már-már családiassá nemesedő – szerelmének, de Annette, a grófné fölcseperedő leánya akaratlanul földúlja szíve békéjét, s Olivier szenved a kétségek, szerelem és féltékenység közt hányódó grófnéval együtt, míg nyugalmat nem ad neki a jótevő – és talán keresett – halál. Körülöttük az örök emberi szenvedélyeket villogtató regény lapjain opálos fényben ragyog a Harmadik Köztársaság arisztokráciájának csaknem császári pompája, a századvégi Párizs varázsa."

Értékelésem: 5/5 

P.G. Wodehause - Psmith Amerikában

Szerző:	P.G. Wodehause
Kiadó:	Európa Könyvkiadó
Kiadás éve:	1999
Kiadás helye:	Budapest
Terjedelem:	229 oldal
Kötéstípus:	Ragasztott papírkötés
Nyelv:	magyar

"Psmith és Mike, a két cambridge-i egyetemista jó barát, nyári szünidejét Amerikában tölti; a krikettbajnok, csapatával az országot járja, Psmith magányosan unatkozik New Yorkban – míg csak hagyományos szerencséje össze nem hozza a Meghitt Percek című jámbor családi magazin nekikeseredett ifjú szerkesztőjével, Billy Windsorral. A kalandos kedvű Psmith – aki arisztokratikus stílusát „szocialista” meggyőződéssel ötvözi – természetesen itt és most is megtalálja a kedvére való feladatot: az unalmas lapocska felvirágoztatását egybeköti egy ígéretes ökölvívó-tehetség, bizonyos Bütyök Brady karrierjének egyengetésével, valamint a New York-i nyomornegyedekből tetemes sápot húzó szőrös szívű Mr. Ismeretlen leleplezésével. Mindez nem kevés veszedelemmel, sok mulatságos megpróbáltatással, és természetesen végül is sikerrel jár – Psmithnek egy bandaháború kapcsán ugyan odavész dédelgetett kalapja, de ő erkölcsi győztesként kerül ki a csatából. Wodehouse egyik korai Psmith-regénye ma is elevenen hat, nem utolsósorban Révbíró Tamás ezúttal is bravúros fordításának."

Könyvértékelés: Elsőre a könyv borítója fogott meg. Nagyon tetszett a grafika, vagyis ahogy karikírozva megrajzolták azt a pár szereplőt, aki a könyvben szórakoztat minket. Hirtelen, a hátlapon található szöveg elolvasása után, amit fentebb idéztem, egy komoly, múltszázad eleji történetre gondoltam. Szeretek olvasni az 1900-as évekről, természetesen a két világháborút kivéve, de ha a történelmi értéküket nézzük, akkor az is belefér. 

Szóval nagy lelkesedéssel nekiláttam olvasni és már az első lapon találtam két részt, ami rendkívül tetszett és megfogott. Íme a két idézet:

"Az úri társaság az Ötödik sugárúton grasszált fel-alá, automobilban, s vajon redőzte-e gondbarázda az úri társaság homlokát? Nem redőzte. "  7 oldal

"New Yorkban mindenféle sajtótermék fellelhető, amit az emberi fantázia egyáltalán el tud képzelni. A társadalom minden rétege megtalálja benne a magáét. Ha egy eszkimó New Yorkba kerülne, minden valószínűség szerint már az első újságosstandon megtalálná a Fókazsír Magazin-t vagy valami hasonló orgánumot, amelyet eszkimók írnak eszkimóknak. New Yorkban mindenki olvas, és mindenki állandóan olvas. A New York-i ember akkor is kedvenc lapjába temetkezik, amikor a földalatti zsúfolt kupéjában préselődik, vagy amikor  földalatti zsúfolt kupéjában préselődik, vagy amikor gazellaként felszökken a mozgó villamosra. " 7 oldal

Tovább olvasva a könyvet láttam, hogy nem a cselekmény az, ami engem a könyv végigolvasására késztet, hanem az író szókincse. Itt külön köszönetemet fejezem ki a fordítónak, ugyanis egyáltalán nem könnyű egy ilyen művet lefordítani úgy, hogy visszaadja az író által megütött hangnemet.

Kezdtem gondolkozni azon, hogy mihez hasonlít ez a könyv. Rejtő Jenő stílusa jutott eszembe. Nem szeretném se Rejtőt, se Wodehouse-ot megsérteni, ugyanis mindkét stílus egyedi, de ugyanakkor van bennük bőven hasonlóság. Rejtő könyvei a cselekményben is remekelnek, Wodehouse viszont amit elveszít a cselekmény terén, azt beporolja a szókincs kategóriában. 

Idéznék még pár ízelítőt:

„Az utcalámpa fénykörében jobban megnézhették maguknak az ólmosbot Paganinijét.” 111 oldal

"- Az lett a baj – felelte Billy –, hogy lepaktált egy vállalkozóval, aki egy mulató építésénél olyan anyagot használt, amilyen nem volt tartósabb a habcsóknál, aztán a harmadik napon összeomlott, és a közönség fele odaveszett." 154 oldal

Végül egy nyelvtörő, ami nagyon érdekes és itt megörökítem:

„Nem mindenfajta szarka farka tarkabarka, csak a tarkabarka fajta szarka farka tarkabarka.” 191 oldal

Összefoglalva: nekem nagyon tetszett a könyv, ajánlom mindenkinek. Könnyű, szórakoztató, kikapcsol. 

Értékelés: 5/5