Végre megírtam ezt a bejegyzést is. Nem volt egyszerű, mert elég időigényesnek bizonyult, de megérte, ugyanis egy rendkívüli könyvet mutatok be. Elég terjedelmes lett, és még lett volna mit leírni, de akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, az majd beszerzi a könyvet és elolvassa.
| Cím: |
Árnyékok New Yorkban (regény) |
| Szerző: |
Halász Péter |
|
| Oldalszám: |
168 |
| Kiadó: |
Danubius Kódex |
| Kiadás helye: |
Budapest |
| Kiadás éve: |
1990 |
| Kötés típusa: |
puha papírkötés |
|
Halász Péter Budapesten született, ma Németországban élő magyar író. Írói munkásságának érdekessége: 1939 és 1943 között P. Hard, T. Mollock, P. Shering, Pierre Pescer és Ravasz Miklós álnéven ötvennél több kalandregényt, lektűrt adott ki. 1940 óta újságíró. Volt a MAFILM dramaturgja is. 1956-ban hagyta el Magyarországot, 1957-től New Yorkban, 1970-től Londonban élt, 1975-ben Münchenben telepedett le, ma is ott él és alkot.
Főbb művei (magyar nyelven):
- 1942 Szülei elváltak, Budapest
- 1943 Huszonegy éves férj, Budapest
- 1943 Két férfi, Budapest
- 1961 Tatárok a Széna téren, Niagara Falls
- 1965 Miszter Honfitárs, München
- 1967 Második Avenue, Toronto
- 1968 Se kint, se bent..., New York
- 1969 Fogócska, New York
- 1972 Eltévedt utas, New York
- 1977 Kölcsönkapott élet, München
- 1978 Tam-tam, New York
- 1983 Kádártánc, München
- 1988 Mélyen leszállított áron, Toronto
- 1990 Árnyékok New Yorkban, Budapest
- 2011 Második Avenue (második kiadás), Budapest
Forrás
"
Life's a box of chocolates, Forrest. You never know what you're gonna get." - mondta Mrs. Gump a Forrest Gump című filmben.
A book is like a box of chocolates, you never know what you get - mondanám én és szerintem ez igaz. Mindig megnézem a borítólapot, aztán a hátlapot, ha van fülszöveg, akkor elolvasom, ha nincs, akkor beleolvasok a könyv közepébe. Ennek alapján elképzelem milyen lehet a könyv és döntök: megveszem, vagy nem, elolvasom, vagy nem. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy az esetek 90%-ában a kezdeti elképzelésem téves, pontosabban a könyv olvasása során rájövök, hogy egész másról van szó. Van amikor jobb a könyv, mint amit elképzeltem, de sajnos van olyan is, amikor a várt színvonalat nem éri el.
Ebben az esetben sem azt kaptam, mint amit elképzeltem, de most nem csalódtam, ugyanis nagyon jó könyvet olvashattam. Halász Péter ezennel felkerül a Kedvenc írók listámra.
A könyvnek két főszereplője van. Az egyik "Lukács Andor, alias Andrew Lucas, budapesti születésű, ötvenhárom esztendős New York-i üzletember, a "Sunday" kötöde tulajdonosa". Lukácsnak Budapesten saját kötödéje volt, szép felesége, sikeres házassága, autója stb. 1949. szeptember 8-án hárman léptek be az irodájába, elkérték a kötöde kulcsát, az autója kulcsát és közölték vele:
"- Lukács úr, ön itt a továbbiakban nem kívánatos. A Szondy üzem állami kezelésbevétele megtörtént..."
1949. november elején feleségével Grazba szökött, onnan pedig New Yorkba. Elölről kezdte, felépítette ismét az életét, de szíve Budapesten maradt.
A másik szereplő Kertész Miklós, aki valahogy sosem találta fel magát az életben. Igyekezett mindig az erősek oldalára állni, az épp hatalmon lévőkhöz csatlakozni. A háború után beállt az ÁVO-sok közé, aztán Házassága már a nászéjszakán zátonyra futott. A felesége, Teri mások karjaiban kereste a boldogságot, pontosabban azokéban, akik hatalmon voltak, akik jó beosztásban voltak, pénzük volt és boldogulni tudtak bármilyen körülmények között. A fiával sem valami ragyogó a kapcsolata, nem tudja megadni neki sem azt, amire szüksége lenne. Rokonait letagadta, nehogy hátránya származzon, nem segített nekik, amikor bajba kerültek.
"- Te egy vacak ember vagy - mondta egyszer neki Teri - egy jellemtelen fráter. Soha semmit sem tudtál igazán akarni. Veled mindig minden csak "megtörtént". Én is csak úgy megtörténtem neked. Meg a gyerek is. Nem akartál te igazán apa lenni. Ezért nincs köztetek semmi kapcsolat."
Végül a felesége révén a külkereskedelemhez kerül és egy szép napon New York-ba küldik.
Lukács a feleségét kísérte ki a reptérre, aki Bécsbe repült, ahol édesanyjával és húgával találkozik, akik Magyarországról mennek majd át Bécsbe. Szemével elkísérte a felszálló gépet, utána szórakozva nézegette a vámterembe érkező utasokat, élvezte, hogy onnan fentről jól be lehetett látni a feltárt bőröndökbe. Egyszer csak egy "Népszabadság"-on akad meg a tekintete.
"Lukács elfordul, és lefele szalad a lépcsőn. Ezt megtréfálom, gondolja. Ráköszönök: "jó reggelt, hogy van, Isten hozta!" Hogy fog bámulni! Megérkezik New Yorkba, és rögtön magyarul köszöntik. Nevet magában." Jó tréfának bizonyult, viszont amikor szembe került a frissen megérkezett honfitárssal földbe gyökerezett a lába. Az a köpcös alak állt előtte, aki 1949. szeptember 8-án Budapesten elállamosította a kötödéjét és ezzel végleg megváltoztatta az életét.
Mindketten meghökkennek. Lukács azért, mert nem tudja miért küldték ide ezt az embert, végig azt gyanítja, hogy kém. Kertész pedig azért, mert azt hiszi, hogy lebukott, ez az ember, aki egyből kiszúrta őt a titkosszolgálatnak dolgozik és azért jött utána, hogy hazavigye. Biztos a fia köpte be, ugyanis egyedül neki mondta el, hogy ő kint marad.
Lukács azonnal dönt, követni fogja ezt a szemetet, nem hagyja szabadulni, pokollá teszi az életét úgy, ahogy annak idején ezek pokollá tették az ő életét.
Lukács végig követi Kertészt New Yorkon, aki megpróbálja lerázni, de nem sikerül. Ezalatt az idő alatt mindkét ember fejében lepereg eddigi életük. Az egyik azon elmélkedik, hogy milyen lett volna az élete, ha nem kellett volna elhagynia hazáját, a másik azon, hogy hogyan alakult volna a sorsa, ha már '49-ben kijön ide.
A sztori végét nem fogom elárulni, de annyit elmondok, hogy fantasztikusan strukturálta Halász Péter. A cselekmény mindössze 15 - 16 óra alatt játszódik le, a két főszereplő a könyv végén vált csak néhány szót. Ennek ellenére a fejükben cikázó gondolatok valóságos rémtörténetekké növik ki magukat és hatalmukba kerítik a szereplőket.
Ebben a könyvben sem maradtak el a számomra érdekes részek. Szeretek idézni minden könyvből pár részt, olyan részeket amik valamilyen okból kifolyólag fontosak nekem. Lehet azért, mert szórakoztatóak, tanulságosak, vagy azért, mert rendkívüli módon vannak megfogalmazva. Most is idéznék, de előre bocsájtom, hogy az idézetek nem föltétlenül a történet miatt lényegesek.
"Minden igazi szeretkezés háromfelvonásos, gondolja Lukács, az egyfelvonásos szerelem az csak kabarédarab, "black-out", paródiája az igazinak. Az est, az éjszaka és a reggel hármas egysége adja az elfelejthetetlen ízeket." 82 oldal.
"Még a háború előtt a pesti színházi lapban olvasott egyszer egy interjút a sikeres és divatos íróval, akinek nagy szerelmi epizódjai a híres színésznőkkel közismertek voltak. A riporter megkérdezte tőle, hogy véleménye szerint miért szeretik a nők. Az író ezt válaszolta: - Nagyszerűen alszanak mellettem. Ő akkor jól nevetett ezen, a látszólagos szerénység ugyanis valójában dicsekvés volt. A férfi, aki mellett "jól alszanak" a nők, tökéletes kielégülést és biztonságot nyújt. Lukács elégedetten gondol arra, hogy Edna máig jól alszik mellette." 83 oldal.
"Az elgondolkoztató az, hogy a félbemaradt sors jellegét minden ismerőse magán viseli. Vannak közöttük olyanok, akik itt lettek dúsgazdag emberek, ott nem voltak senkik, s ami szín és kultúra van bennük, azt mégis onnan hozták. Mintha itt a pénzen kívül nem tapadt volna hozzájuk semmi egyéb. A társaság tagjai ötven-hatvan esztendősek s az együttlétek, a "partyk" állandó műfaja: az anekdota. "Kérlek szépen, ez valamikor a harmincas évek elején történt, egy délután bemegyek a Vígszínház kávéházába ..." A történetek színhelye egy város, amely már régen nincs többé, az epizódok díszleteit időtlen idők óta lebontották, de ők, mint valamilyen hazajáró lelkek visszajárnak kísérteni a hajdani színterekre. Túlzás volna azt mondani, hogy boldogtalan kísértetek, sőt, inkább vidám kísértetek a maguk módján, sorsuk sokkal kedvezőbben alakult így, hogy eltávoztak onnan, de hasonlítani még mindig csak ahhoz tudnak, humor, életbölcsesség forrása még mindig ott van s az emberekkel, hírességekkel és ismeretlenekkel, akik emlékét máig megőrzik, csaknem kivétel nélkül ott találkoztak. Anekdotáik nem Arthur Millerről szólnak, de "Molnár Feri"-ről, a nagy színházi élmények nem Helene Hayes-hes fűződnek, de Vasvári Irénhez, nem James Thurbert idézik, de Heltai Jenőt s nem a Rumpelmayernál, de a körúti Simplonban átücsörgött délutánok emlékére csillan fel a szemük. Ezeken a "partykon" csaknem mindig a múltról beszélnek, a dúsgazdag emberek nem mostani üzletkötéseiket, vagy zseniális tranzakcióikat említik, de azt idézik, ami harminc-negyven esztendővel ezelőtt "történt egyszer", amikor Pesten "Az ördög"-öt játszottál és "egy estén, sohasem fogom elfelejteni, kérlek szépen ..." Ez így igaz. Sohasem fogják elfelejteni. De hát miért? Köztük nem egynek ottani élete csak tengődés volt itteni jólétéhez viszonyítva. S ha megkérdeznék tőlük: - Mondd, kérlek, megbántad, hogy eljöttél onnan? ...akkor minden kétséget kizáróan rámerednének a kérdezőre: Megőrültél? Már rég nem élnék, ha ottmaradtam volna...
Így természetesen élnek. De élményeikben még mindig ott élnek. S most kezdenek hazatérni rövid látogatásokra. S megütődve tapasztalják, hogy azoknak ott érdekesebb Arthur Miller, mint "Molnár Feri". Ott Thurbert idézik és nem Heltait. Ott Berstein izgalmasabb, mint Lehár. S akkor ráeszmélnek, hogy nem ott vannak otthon, de itt vannak otthon. S vannak, akik megrövidítik ott-tartózkodásukat s hazasietnek Amerikába pénzt keresni és emlékezni. Itt vannak ott és ott nincsenek sehol." 84 oldal.
Az utolsó idézet nekem aranyat ér. Ennél jobban szerintem nem is lehetne szavakba önteni az elszármazottak viselkedését, gondolkozásmódját. Ez szerintem érvényes a legtöbb olyan emberre, aki külföldre kényszerült.
Értékelésem: 5/5
