Ajánlom figyelmetekbe ezt a filmet!
2013. április 30., kedd
2013. április 28., vasárnap
Szilvási Lajos - Bujkál a hold
Magam sem tudom miért, de elég sokat tologattam Szilvásinak ezt a könyvét. Valahogy nem vonzott a téma, úgy véltem (a fülszöveg alapján), hogy nyomasztó lehet a téma. Aztán mégis nekiláttam, mert egy kihívás része és elvégre Szilvási :)
Kellemesen csalódtam, ugyanis ez is egy remek könyv. Nem mondom, hogy tökéletes, vannak benne olyan dolgok, mint minden Szilvási könyvben, de ennek ellenére, ezeket a propaganda részeket félretéve nagyon jó olvasmány.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!
Fülszöveg: "1956
novemberében a soproni erdőmérnöki akadémia hallgatóinak zöme elhagyja
az országot, s Kanadába vetődik. Azt remélik, jó körülmények között
folytathatják tanulmányaikat. Néhányukat valóban fel is veszik az
erdőmérnöki főiskolára, többségük azonban fakitermelő munkára kerül,
ahol munkavezetőik szinte fegyencként kezelik őket. Közülük öt fiú a
szökést választja, abban a reményben, hogy egy honfitársuk kanadai
farmjára menekükhetnek. Ezt az emberfeletti vállalkozást, bujdosásukat a
vadonban, az ismeretlen kanadai őserdőben, monfja el a drámai
fordulatokban gazdag regény."
Amint a fülszöveg is hirdeti, a könyv öt fiatalember megpróbáltatásait mutatja be az olvasónak. Amint az lenni szokott, bajban ismerszik meg az ember. Sajnos a szereplőket sem kerüli el a baj, komoly próba elé állítja az élet őket és ezáltal lehetőség nyílik egymás megismerésére is.
Az egyik főszereplő Holló Péter, a soproni erdőmérnöki akadémia volt hallgatója, akit erdész édesapja kisgyerek kora óta az erdészéletre nevelt. A többiekkel ellentétben hatalmas elméleti és gyakorlati tudással rendelkezik ami az erdőt és az erdőt benépesítő állatvilágot illeti, ami elég biztonságérzetet nyújt annak a döntésnek a meghozatalára, ami végül a szökéshez vezet.
Amikor az ember bajban van és az élete is bizonyos mértékben kockán forog, általában lepereg előtte az eddigi élete, megjelennek lelki szemei előtt a jó és a rossz pillanatok. Eszébe jut ki ellen vétett és mit, gondolatban jóvá tenné a hibákat. Ez történt a főhősökkel is, így megismerhettük az öt fiú életét.
Néha úgy éreztem, hogy Szilvási nagyon elnyújtotta az erdőben való barangolásról szóló részt, de végül próbáltam a mondanivalóra figyelni.
Nagyon sajnáltam a négy főhőst, az ötödiket viszont nem. Tudom, hogy ez egy regény, ennek ellenére irigyeltem Holló Péter tudását.
Ajánlom a könyvet, a propagandisztikus szöveget félretéve, nagyon jó olvasmány.
Értékelésem: 5/5
U.I. Holló Péterrel az Egyszer-volt szerelem-ben találkozhatunk ismét, tehát a Bujkál a hold után az következik.
U.I. Holló Péterrel az Egyszer-volt szerelem-ben találkozhatunk ismét, tehát a Bujkál a hold után az következik.
Címkék:
5/5,
Szépirodalmi Könyvkiadó,
Szilvási Lajos
2013. április 8., hétfő
Daniel Silva - A Moszad ügynöke és a Rembrandt-ügy
Ez az alső könyv, amit a sorozatból olvastam. Igyekszem beszerezni a többi részét is, mert nagyon tetszett.
Fülszöveg: "Gabriel Allon, az izraeli kém és restaurátor, gyönyörű feleségével,
Chiarával visszavonul a szeles Cornwallba. Magányukat azonban megzavarja
egy látogató: Julian Isherwood, a londoni műkincskereskedő. Mint
mindig, most is problémája van. És a problémát egyedül Gabriel képes
megoldani.
Glastonburyben brutálisan meggyilkolnak egy restaurátort, és titokzatos módon ellopnak egy régen elveszett, de nemrég előkerült Rembrandt-festményt. Gabriel vonakodva, de vállalja, hogy megkeresi a festményt és a gyilkosokat. Kitartóan követi a nyomokat Amszterdamtól Buenos Airesig, majd a Genfi-tó partjára, és rájön, hogy a festmény halálos titkok ködébe burkolózik. A titkok mögött pedig ott lapulnak a gonoszok.

Daniel Silva korunk egyik legnagyobb kémregényírója John le Carré és Ian Fleming mellett."
Rendkívül részletesen megírt, jól felépített kémregény. Ízelítőt kaphatunk a hollandiai zsidók történetéről, részesei lehetünk egy háborús bűnös erőszakkal megszerzett vagyonának felkutatásában, egy svájci üzletember leleplezésében és ezalatt megismerhetjük az izraeli titkos ügynökök módszereit is.
Ezt a könyvet mindenképp el kell ölvasni!
Értékelésem: 5/5
Köszönöm @robinsonnak a könyvet.
Håkan Nesser: A gonosz arcai
Eredetileg nem szándékoztam írni erről a könyvről, mert jót nem nagyon tudok róla írni, rosszat meg nem tudom, ha érdemes.
Fülszöveg: "A vonzó tanárnőt férje holtan találja a fürdőkádban. A férj az éjszakát
tök részegen végigaludta, nem emlékszik semmire. Alibije nincs, minden
bizonyíték ellene szól, elítélik. Nem sokkal később mégiscsak feldereng
félálmában egy emlék arról az éjszakáról. Másnap levelet ír, telefonál –
további sorsa forog kockán. Ám még azon az éjszakán valaki megfojtja.
Van Veeteren rendőrfelügyelő kezdettől fogva gyanította, hogy nem ez a
szerencsétlen alak a gyilkos, s ő híres arról, hogy megérzései szinte
mindig nyomra vezetnek. A Svéd Krimiíró Szövetség díjnyertese."
Ez az első skandináv krimi, amit olvasok és egyelőre az utolsó is.
Ez egy elég furán felépített krimi. Azzal kezdődik, hogy elítélnek valakit és utána kezdődik igazából a nyomozás. Sejteni lehetett végig, hogy kit kellene keresni, ezért nem sok meglepetés tartalmazott, hacsak a borzasztó titkot nem vesszük figyelembe, amire a könyv végén fény derül.
Értékelésem: 5/3

2013. április 4., csütörtök
Gál György Sándor, Somogyi Vilmos - Mesél a bécsi erdő - A keringő és a Strauss család regénye
Már egy ideje itt rostokol a bejegyzés megkezdve, de valahogy sosem éreztem úgy, hogy készen állok arra, hogy végleges formát adjak neki. Szép bejegyzést szerettem volna írni a könyvről, minden hasznos és fontos információt, benyomást megosztani azzal, aki esetleg elolvassa, de sajnos nem tudtam eldönteni mi legyen. Annyi mindent szeretnék írni, hogy az sok lenne, így most nagyon rövidre zárom a mondanivalómat.
Nagy igyekezettel és élvezettel fogtam neki olvasni ezt a könyvet. Sokat vártam tőle, mert nagyon szeretem a keringőt és nagy tisztelet érdemel a Strauss család azért, amit a zene terén megalkotott és az utókornak hagyott.
Fülszöveg: "A világhódító tánc – a keringő – története elválaszthatatlanul összefügg
a Strauss család történetével. A „március előtti” Bécs korszakától
kezdve a huszadik század elejéig ennek a muzsikus dinasztiának tagjai
fejlesztették naggyá a keringőt; az ő művészi munkálkodásuk révén vált a
népi eredetű, kezdetben vaskos tánc – az idősebb Johann Strauss, majd
zseniális fia, az ifjabb Johann és annak testvérei, Josef és Eduard
működése révén – egy teljes évszázad uralkodó ritmusává, a könnyűzene
halhatatlan műfajává. Lázas sietséggel rohanó történet ez s egyben a
romlás csíráit már magában hordozó régi monarchia fénykorának tükörképe.
Mert a Strauss-muzsika végigkísérte ezt a korszakot, s máig sem
veszítette el varázsát. – Gál György Sándor és Somogyi Vilmos történelmi
dokumentumok alapján, színes képzelettel ötvözte regénnyé a Strauss
család és a XIX. századi Bécs történetét."
A keringő és a Strauss család regénye - ez a könyv alcíme. A keringő megjelenézéről és fénykoráról tényleg részletes, aprólékos képet nyújt a könyv, de sajnos a Strauss család életéről ezt már nem mondhatom el. A könyv olvasása közben egyuttal ismereteimet is szerettem volna bővíteni, eszembe vésni azokat a dátumokat, amik fontosak lennének a témával kapcsolatban. Sajnos az írók nem ilyen céllal írták a könyvet. Laikusként gondolom a keringő megjelenéséről, feltöréséről és uralkodásáról hűséges képet sikerült festeniük.
Ennek ellenére sok mindent megtudtam a keringőről, azokról a zenészekről, akik ezt a műfajt képviselték. Közelebb kerültem a Strauss családhoz, bepillantást nyertem a család magánéletébe. Siker, diadal, küzdelem, bukás, tragédia periódikusan ismétlődik a Strauss család életében. Mindkét generáció úttörő volt a maga sajátos módján egy olyan világban, ahol nemcsak a politikai kérelmeknek kellett megfelelni, de a társadalom diktálta divat előtt is fejet kellett hajtani akkor is, ha ez nem tetszett.
Röviden még annyit mondhatnék, hogy el kell olvasni a könyvet!
Végül szeretnék pár gyönyörű keringőt közzétenni, enélkül nem lehet megjelentetni ezt a bejegyzést.
Az egyik nagyon híres darab a Radetzky Mars, szerintem ezt mindenki ismeri. Ezt a darabot id. Johann Strauss írta Radetzky tábornok tiszteletére, a bécsi filharmónia adta elő 2011-ben

A másik csodálatos darab, amit nem lehet nem megemlíteni a Kék Duna Keringő, amit ífjú Johann Strauss írt. André Rieu, a híres holland hegedüművész előadásában láthattok.
Mikor ezeket a darabokat hallgatom mindig arra gondolok, hogy bárcsak most is élnének, zenélnének, alkotnának.
Értékelésem: 5/4
Címkék:
5/4,
Gál György Sándor,
Somogyi Vilmos,
Zenenúkiadó
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)