2012. szeptember 27., csütörtök

Ewen Montagu - A sosemvolt ember

Ebben a könyvben három kisregény van, első benne A sosemvolt ember.
Fülszöveg: Az angol titkosszolgálat egyik bravúros akciójáról számol be Ewen Montagu, a különös „hadművelet” egyik szervezője és irányítója. Hogyan juttatta el a náci vezérkarhoz a sosemvolt „Martin őrnagy” azokat a szigorúan bizalmas – csak éppen hamis – iratokat, amelyek láttán Hitler maga is szentül hitte, hogy a legközelebbi partraszállás Görögországban, vagy esetleg Szardínia szigetén várható, s hogy a szicíliai partraszállás csak afféle „megtévesztő hadművelet”. A szerző a szakember tárgyilagosságával írja le az akció előkészítésének sok apró részletét, és minden hatásvadászattól mentes beszámolójával beavatja az olvasót eme különös mesterségnek számos műhelytitkába.
Elég viszontagságosan kezdődött kapcsolatom ezzel a könyvvel. Mint már említettem se kritikát, se más véleményt nem szoktam előre könyvről olvasni, mert akkor a könyvet olvasva azt keresem, hogy igaz-e a kritika vagy a vélemény és ez nem jó. Ezt a fülszöveget, amit fent idéztem, az én könyvem nem írja, mivel három regény szerepel benne. Tehát belenéztem, tetszett és megvettem.  Aztán elkezdtem olvasni. Az elején még vicces is volt, ahogy a sosemvolt embert kezdték megalkotni és Martin őrnagy kezdett formát ölteni, de aztán egy adott pillanatban azt mondtam, hogy  ugyan ki hiszi el mindezt? Majdnem abbahagytam, de nagy szerencsémre az édesapám meglátta nálam a könyvet. Ő is nagy könyvgyűjtő, de ez a példány nincs meg neki sem, ezért elkezdtem röviden ecsetelni a cselekményt és ő mondta, hogy ez bizony megtörtént eset, ő olvasott róla anno. Ezután már más szemmel néztem az egészet, maximális tiszteletet tanúsítottam neki, ugyanis történelemről van szó:)

Érdekes a történet, de sajnos nagyon sok benne a katonai és hadi kifejezés, pontosabban a rangok és az eljárások ismertetése, ami laikus szemmel nézve nehéz és unalmas is. Ennek ellenére ajánlom annak aki szereti az ilyen stílusú könyveket.

Értékelésem: 5/4

2 megjegyzés:

  1. Ezt én sem ismerem, de érdekes lehet. mai magyar írók? Javasolnák három kedvencem, ha kezedbe kerül valami tőlük: Vámos Miklós, Spiró György, Grecsó Krisztián.Nagyon jók -szerintem-.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a javaslatok, feljegyeztem és, ha lesz alkalom, akkor mindenképp beszerzem.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...