2013. február 5., kedd

Honoré de Balzac - Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága

Eredetileg újraolvasásként indult, de aztán rájöttem, hogy valamikor elkezdtem olvasni, viszont nem fejeztem be, így az újraolvasásból olvasás lett.

Ez az első Honoré de Balzac mű amit elolvastam.

Három szereplő életét ismerheti meg az olvasó: egy szökött fegyencét, aki spanyol abbénak adja ki magát, egy ífiú  újságiró/költőét, aki a semmiből emelkedik ki és (nem mindig tisztességes módszerekkel) igyekszik felfele haladni a társadalom létráján, továbbá egy fiatal lányét, aki kurtizánból lesz szerető és egyben eszköz mások kezében.

Nagyon jó könyvnek indult, az eleje nagyon tetszett, már azon voltam, hogy bejelölöm kedvencnek, de aztán sajnos egy egész más fordulatot vett az egész.

Vannak benne részek, ahol az író túl nagy jelentőséget tulajdonított olyan részleteknek, amik az olvasót nem igazán érdeklik. Ez elvesz a mű  értékéből.

A másik negatívum, amit nagyon sajnálok, az az, hogy diadalmaskodott a rossz, a gonosz a jó fölött.

A felsorolt hibák ellenére egy remekmű, nagyon sok szép gondolatnak és idézetnek örülhet az olvasó. Összegyűjtöttem párat ízelítőül. 

Az előkelő dámák előkelősége abban áll, gyermekem, hogy minden körülmények közt fennkölten tudják teljesíteni kötelességeiket.

Aki valaha benne volt vagy még mindig benne van az újságírás posványában, kénytelen rá – kegyetlen kényszerűség – hogy köszönjön olyan embereknek, akiket megvet, hogy rámosolyogjon legbensőbb ellenségeire, hogy összeszűrje a levet a legbűzhödtebb aljasságokkal, és bepiszkítsa kezét, amikor saját aprópénzükkel fizeti ki támadóit. Az ember megszokja, hogy nyugodtan végignézze és ne akadályozza meg a másik gazságát; előbb csak ráhagyja, a végén megteszi maga is. A lélek, melyet gyalázatos és állandó megalkuvások unos-untalan beszennyeznek, idő múltával elsatnyul, a fennkölt gondolatok kipattantó rugója berozsdásodik, a banalitás sarkvasai kikopnak és maguktól forognak.

Férfinál a szépség nem mindig a jóság jele. Jó külsejű ifjú emberek életük kezdetén semmi nehézségre nem akadnak, nem fejtik ki képességeiket, a világ előzékenysége folytán elromlanak, és utóbb keserves kamatokat kell fizetniük a helyzetükért!

Idővel belátja az ember, hogy a gyönyör a lélek vagyona, és semmivel sem hízelgőbb, ha a gyönyörért szeretik az embert, mintha a vagyonáért.

A lélek éppúgy lehet beteg, mint a test. Csakhogy a lélek nem tűri oly bambán a szenvedést, mint a test; a test nem támogatja a lelket, mint ahogy a lélek támogatja a testet.

Sajnálom, hogy olvasás előtt nem néztem utána Balzac műveinek, ugyanis ahogy láttam, az előző könyveiben is szerepelnek az itt megtalálható szereplők, ezért nem ezzel a könyvvel kellett volna kezdenem.

Értékelésem: 5/4

3 megjegyzés:

  1. Balzac REALISTA regényíró volt, így alapból nem happyendesek a művei...
    És a ok "unalmas" részlet is ennek köszönhető.

    Az Emberi színjáték többé-kevésbé összefüggő regények, kisregények, novellák láncolata, időnként vissza-visszatérő szereplőkkel.

    Egy időben el akartam olvasni az egészet az elejétől, nem emlékszem, meddig jutottam el vele (10 kötetes sorozat, összesen 95 művet tartalmaz), talán a 3 kötetig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már én is tudom mit kellett volna elolvasnom előbb :) két műve van, ami elejét veszi a kurtizánoknak. Egyszer sort kerítek rá mert itt állnak a polcomon :) Szeretem Balzacot.

      Törlés
  2. Érdekes, hogy te nem tanultál róla középiskolában, nálunk a tananyag része volt.
    Az eltérés persze eredhet a generációs különbségből (nem emlékszem, hogy a fiam is tanulta-e, de ő nem gimibe járt, na meg nem is olvasós, sajnos..), de abból is, hogy te Romániában élsz, legalábbis nekem így tűnik.

    Ez számomra azért fura kicsit, mert én mindig úgy tudtam, hogy Romániában kifejezetten Franciaország-központú a kulturális közbeszéd. De természetesen ez lehet tévhit is, már nem igazán emlékszem, miként alakult ki, jóval a rendszerváltás és a romániai forradalom előtt (én már akkor is jó ideje felnőtt voltam :-))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...