Zarah Ghahramani - Vallomás korbácsütésre

Kelly Kiadó, 267 oldal

Bevallom őszintén, az első kb. 30 oldalnál abba akartam hagyni a könyv olvasását. Letettem és azt mondtam én ezt nem olvasom el, mert borzalmas. Ha nem szerepelt volna két kihíváson a könyv bizony abba is hagytam volna. Már fel is tettem az eladó könyvek közé, de amikor megláttam, hogy kihíváson szerepel, azonnal levettem és tovább olvastam. Nagyon jól tettem, mert kár lett volna abbahagyni. Nagyon megszerettem Zaraht, kedvenc lesz a könyv, annak ellenére, hogy borzalmas eseményeket tár az olvasó elé.

Egy 20 éves, műfordító szakos teheráni lány, Zarah Ghahramani megrázó történetéről olvashatunk ebben a könyvben.

A cselekmény két szálon fut: az egyiken Zarah elmeséli a börtönben töltött ideje alatt történteket, a kínzásokat és a megaláztatásokat is beleértve, a másik szálon pedig részletesen bemutatja az iráni életet, az iráni politikát a rendszerváltás előtt és után, az iráni nők életét, kötelezettségeit, lehetőségeiket és ugyanakkor megismerhetjük saját nézeteit, vágyait is. 

Zara Ghahramani 1981-ben született, és egy olyan világban nött fel, ahol:  "Az állam elvárta, hogy úgy értsem a dolgokat, ahogyan államilag elő vannak írva, miközben a családom, különösen az apám, arra ösztönzött, hogy máshogyan lássam a világot. Ráadásul ennek a kettős megértésnek a tetejébe még azt is elvárták, hogy az egyik fajta világlátást tartsam meg magamnak, és csak otthon, családi körben beszéljek róla, miközben s külvilág felé a másik értelmezést kellett hirdetnem, mintegy az állam iránti hűségemet bizonyítván. Olyan volt, mintha két nyelvet kellett volna megtanulnom, és még azt is fejben kellett tartanom, mikor használjam egyiket, és mikor a másikat."

Talán azért tudtam annyira ráhangolódni erre a történetre és megérteni Zaraht, mert én is egy ilyen világban nőttem fel. Tudom mit jelent kimenni az utcára és ahelyett, hogy a szép napot és a szabadságot éveznéd, arra kell figyelned, hogy kivel mit beszélsz, nehogy bajba kerülj.

Képforrás

Részlet a fülszövegből:  "Csak azt akarta, hogy a hozzá hasonló lányoknak legyen joguk kipróbálni a tehetségüket, hogy szabadon sétálhassanak végig az utcán, miközben a szél a hajukba kap. Mert abban az Iránban, ahol Zarah felnőtt, nem volt elég tisztelni az iszlámot és csodálni szellemiségét, kötelező volt bigottan vallásosnak lenni. Az öltözködési törvény miatt a lányok nem tehették, amire a legjobban vágytak: nem csilloghattak a napfényben. Ám amikor Zarah és barátnői a rózsaszín cipő viselését tiltó törvény és a kötelezően szorosra kötött fejkendő ellen tiltakoztak, valójában sokkal súlyosabb és tragikusabb igazságtalanságok ellen emelték fel a szavukat. Zarah és társai az olyan embertelen törvények ellen lázadtak fel, amelyek minden évben iráni nők ezreit kergetik öngyilkosságba."

Zarah elmeséli, hogy  kisiskolás korában betiltották a fehér zokni viselését, azzal indokolva, hogy "azok a gyerekek, akiken fehér zokni van, mindazon mártíroknak a véréből űznek gúnyt, akik az Irak elleni háborúban vesztették életüket." (Én is kaptam intőt azért, mert az iskola igazgatósága szerint a világosszürke nadrágom nem volt elég erkölcsös és a kommunista elveknek megfelelő.) 

Ez sajnos csak egy az ilyen és ehhez hasonló szabályok közül, amik valósággal megkeserítették az ő és a hozzá hasonló fiatalok életét, de sajnos jutott bőven a felnőtteknek is. 

Fiatal lévén Zarah hisz abban, hogy hangot adva elégedetlenségének, a többi sorstársával együtt képesek megváltoztatni sorsukat. Nem egyből akarják elérni a változást, csupán egy - két dolgon szeretnének változtani egyszerre, viszont a mullahok nem osztják a Zarah és a hozzá hasonló tüntető nézeteit. Letartóztatják és következik a pokol. 

Szerintem a könyv 60%-át lehetne idézni, annyi értékes dolgot ír, de nem tehetem. Mindenképp érdemes elolvasni a könyvet. Nálam kedvenc lett, szerintem egy idő után újra fogom olvasni. 

 

Értkelésem: 5/5