Corvina, 2012
222 oldal
ISBN: 9789631360660
Illusztrálta: Kun Fruzsina
Elsősorban szeretném megköszönni a Corvina Kiadónak, hogy lehetővé tette számomra a könyv elolvasását.
Fülszöveg: "Egy jóképű síoktató egy kis hegyi városkában felforgatja a nők életét.
Ám amikor egy isten háta mögötti hegyi menedékházba költözik, néhány
hölgy nehezen tudja elviselni a tőle való elszakadást. Különféle
ürügyekkel a nyomába erednek, és egy rettenetes vihart is túlélve
eljutnak a menedékházhoz. A síoktató befogadja őket, és itt húzódik meg a
négy vetélytárs. Ám ekkor rádöbbennek, hogy nem négyen, hanem öten
képviselik itt a női nemet: a síoktató ugyanis nem egyedül, hanem
feleségével lakik a menedékházban. Megkezdődik a harc a férfi kegyeiért,
ami drámai eseményekhez vezet, de azért a megnyugtató vég sem marad el.
Forró Pálnak (1884-1942) ezt az 1937-ben megjelent művét – akárcsak a
többi regényét a színes, fordulatos meseszövés, a remek párbeszédek és a
finom erotika jellemzi."
Könnyű, szórakoztató kisregénynek
indul, olyannak, amilyent két komoly könyv között olvas az ember
kikapcsolódás céljából.
Trontheim Gusztávné, a 26 éves, szép, csinos Olga, immár hat éve Trontheim Gusztáv nagykereskedő felesége. Trontheim Gusztáv már egy éve csalja feleségét az elvált Littan Lilivel, aki ráadásul Olga legjobb barátnője. Olga mindezt tudja és szemet huny felette. Littan Lili elvált asszony, aki viszonyt folytat legjobb barátnője férjével, Trontheim Gusztávval, de boldogságát komoly felhők árnyékolják be, ugyanis Trontheim Gusztáv Previn Irén színésznőt szeretné megszerezni magának. Previn Irén színésznő fényes amerikai karrierre vágyva Trontheim Gusztávot használja eszközként Cooper Dávid amerikai filmrendező figyelmének megszerzésére. Hayden Hildának, Littan Lili 18 éves, roppant csinos unokahúgának
Frieder udvarolna, mert fülig szerelmes a lányban, a lány viszont
Geyermann Péter síoktatóba szerelmes, ráadásul reménytelenül.
A négy nőt a szerelmi csalódás és felháborodás arra készteti, hogy elvonuljon a világ szeme elől egy hegyvidéki menedékházba, ahol ketten közülük álmaik férfiúját vélik megtalálni.
A történet hamarosan 180 fokos
fordulatot vesz és komolyra fordulnak a dolgok. Színpadra illő
jeleneteknek lehetünk tanúi, megtudhatjuk mit művel az emberrel a
bezártság, a reménység elvesztése. Összességében tetszett a
könyv, Forró Pál istenien megformálta a karaktereket és mindig
olyan fordulatokkal lepi meg az olvasót, amire egyáltalán nem
számít az ember.
Értékelésem: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése